-
Fototrend
Ez egy agyalós-beszélgetős Covid-19 topik. Érvelni kötelező, a másikkal foglalkozni tilos, rettegőzés duplán, a szemlélet tudományos (a "meddig maradjanak a lezárások", azaz a társadalmi rész elfér, de csak szűken/járványhoz kapcsolódóan), ergo nem oltásellenes, nem hit alapú. Ami ebben a szellemben íródik, marad, ami nem, az nem, téríteni meg se próbálj.
Új hozzászólás Aktív témák
-
attiati
veterán
milyen kommunikáció működött volna?
Ha kivárnak (míg mindenki észhez tér önmagától), azzal elnyújtják a gazdasági visszaesést, karantént. Nő a halálozások száma.
Miközben ott volt az eszköz, hogy ezeket elkerüljék.Elrettentő példa kellett volna? Addigra már ott volt a szemük előtt a sok haláleset.
Pozitív ösztönzőket kellett volna adni? Volt abból is. -
Vesa
veterán
Ha a védekezés formája az oltás, akkor nem nagyon lehet mást mondani, mint hogy oltani kell. Nem emiatt fognak sokan meghalni, hanem a tömeges edukálatlanság miatt. Eddig ezek a tömegek maximum lokálisan, kisebb csoportokban tudták hülyíteni egymást, ezen kívül a hírforrások ellenőrzöttek voltak, ahova eleinte csak valódi szakembereket hívtak be akikre az emberek jelentős többsége hallgatott. Jelenleg viszont, az interneten összekapcsolódik a sok tanulatlan, rettegő, semmihez sem értő ember, magukra zárják a buborékukat, és a legelvetemültebb öngyilkos szektákat időző módon hajszolják bele magukat bármibe, amiben hinni akarnak. Legyen az oltás, Nibiru, kemtrél, laposföld, akármi. A probléma gyökere az internet, azon belül pedig a közösségi hálózatok. Sajnos tök mindegy mit csinálunk, mert a hülyeség gőzerővel terjed. Lásd az Ukrán háborúval kapcsolatos teljes alternatív valóságot, amit ebben az országban milliók hisznek el 1:1-ben.
-
Te most azt magyarazod, hogy miert kellett mindenkit beoltani. Nekem ezzel nincs vitam. En azt mondom, hogy a Covid eseteben - utolag nezve - jobb lett volna szofisztikaltabban kommunikalni, es nem pedig ugy, hogy 'mi vagyunk az okosok, te egy idiota vagy, ha nem oltatsz'.
> És akkor én azt kérdezem, hogy ilyenek miatt engedjünk meghalni ezreket, gyerekeket, normális embereket?
En ugy latom, hogy emiatt a kovetkezo evtizedekben sokkal tobben fognak meghalni, mint kellett volna, es ha jon a kovetkezo nagy jarvany, akkor meg vegkepp.
-
Vesa
veterán
A járvány egy speciális helyzet, nem lehet összehasonlítani más társadalmi problémákkal. A Fekete Himlőnél is kizárólag úgy működött az oltás, hogy mindenkit beoltottak, ahogy a legtöbb olyan betegségnél is csak így működik, melyeket sikerült erősen visszaszorítani az évtizedek során az oltásoknak hála. Tehát akkor, ott az volt a legfontosabb, hogy védekezni lehessen valahogy. A probléma nem az oltások nyomatása volt, hanem a nyunyókás, teljesen ididóta kommunikáció, ami nem volt képes megértetni az emberekkel a miérteket, a hatásokat, a működési elvet, és semmit.
Az oltásellenesek nem a Coviddal kezdték a pályafutásukat, hanem már jóval előtte. Biztos lehetsz benne, hogy aki fogékony a marhaságokra, azt nem hozod le semmivel a vak hitéről. Nem látott még senki észhez tért ezóst, laposföldest, fényevőt. Aki egyszer a fejébe vesz valami marhaságot a szoc.médiából, és elég hülye ahhoz, hogy abból saját vallást generáljon, azzal nem lehet mit kezdeni sajnos. És akkor én azt kérdezem, hogy ilyenek miatt engedjünk meghalni ezreket, gyerekeket, normális embereket? Nem hinném, hogy erre igen a válasz.
Plusz amit Parci írt, azzal értek egyet. Utólag lehet elemezgetni, ez mindeig, mindenre igaz. De a döntést akkor, ott kellett meghozni, azoknak az adatoknak az alapján ami akkor rendelkezésre állt. Akkor pedig az oltás propagálása volt a legjobb döntés és ezt utólag sem látom hibának, sőt!
Nekem már 2003 körül is azzal jöttek emberek, hogy ne oltassam be a gyereket kullancs-encephalitis ellen, mert bele fog halni az oltásba, amiben direkt higany van és az illuminati megrendelésére teszik bele, a túlnépesedés ellen.
-
fatal`
titán
Az oltásellenes meg vírustagadó agyhalottak agymenései már az oltás megjelenése előtt szédületes tempóval terjedtek, már a járvány legelső szakaszában is. Ha nem nyomatták volna az oltásokat, akkor már baromság lett volna. Pl. "Nincs is semmi, mert különben jobban nyomnák az oltásokat"
A hatóságok dolga ebben az esetben az egészség megőrzése, amennyire lehet (gazdasági okokból is), nem húgyagyúak agymenéseinek a támogatása.
-
> Egy ismeretlen eredetű és hatású járványnál pedig van elég gondja a hatóságoknak anélkül is, hogy idióta agyhalottak sirámaival foglalkozzon.
A hatosagok dolga az, hogy a tarsadalom jolletet maximalizaljak. Az nem oke, ha azt mondod, hogy az idiotakkal nem foglakozunk, mert pont annyira felelos az allam erted, mint Oltasellenes Juci neniert (sot, utobbiert talan jobban felelos). Ergo figyelembe kell vennie a pszichologiai hatasokat is.
> Ha nem nyomatták volna az oltást -az egyetlen értelmes és hatékony védekezési módot-, akkor csak még nagyobb súlya lett volna mindenhol az oltáselleneseknek.
En nem ezt gondolom, hanem pont az ellenkezojet.
-
Vesa
veterán
"joval nagyobb arat fogunk fizetni erte a kovetkezo evtizedekben"
A hülyéség enélkül is bődületes mértékben terjedt. Egy ismeretlen eredetű és hatású járványnál pedig van elég gondja a hatóságoknak anélkül is, hogy idióta agyhalottak sirámaival foglalkozzon. Ha nem nyomatták volna az oltást -az egyetlen értelmes és hatékony védekezési módot-, akkor csak még nagyobb súlya lett volna mindenhol az oltáselleneseknek, akik egyébként is irtózatos hangerővel tonbolnak mindenfelé.
-
no de amikor tolták, akkor brit, meg delta volt, azon a ponton nem volt meg minden infó, ami most megvan. se a tapasztalat, hogy az oltásellenesség milyen mértékű és milyen mértékű lesz. se a védekezés a ruszkik ellen, akik erre pillanatok alatt ráugrottak.
az egész rohadt közösségi média egy marha nagy lyuk egyébként a demokráciák immunrendszerében
. könnyen használható manipulációra és az üzemeltetőnek ez kifizetődő és támogatja is.
-
Ringman
félisten
két dolog problematikus: egyik az általad írt oltás mindenre is jó (vax&relax; Mo-n a bélásplakátok - oltásműködikmagyarországműködik), a másik meg a LC-gaslighting mindenki, de tényleg mindenki részéről.
persze hatalomtechnikai oldalról érthető ez, mert airborne vírus esetén nem nagyon lehet csak az egyénre tolni a felelősséget, hanem központilag kéne előírni dolgokat (légszűrés)
-
mozso
senior tag
Jó régen írtam ide és éppen azon gondolkodtam, hogy megkérdezlek titeket, hogy miként értelmezitek ezeket az adatokat 2024 január - április között.
Lehet megváltozik/zott a Covid ?
Úgy tűnik elkéstem, mert a családom, a kollégám és felesége, valamint a kislányom barátnője és családja meg is válaszolta ezt ezen a héten.
Előtörténet:
2023 november 22 Covid mindhármunknál. Erőteljes lefutás, feleségem vacakul, én és kislányom közepesen vacakul.2024 február 8 RSV, dúrván hosszú lefutással, erős tünetekkel.
Múlt héten én és a kollégám egy több száz fős rendezvényen voltunk, ahova elkísért a kislányom és a feleségem is, akik ugyanabban az időben ugyanabban az épületben voltak, amíg én előadást tartottam, csak másik emeleten.
Pénteken és szombaton pedig kislányom volt ottalvós vendégségben.
Hétfőre Covidos tüneteink lettek mindhármunknak. Minden tünet nagyon nagyon enyhe, kivéve a 2 napos ólmos fáradtság (ez volt gyanús). Lett egy teóriám, ami ma igazolódott.
Kislányom barátnője és pár családtag, illetve kollégám felesége is tünetes lett. Minden ember esetében elég enyhe eddig és mind a 7 szereplőnél tökéletesen kijönnek a lappangási idők is. Úgy is, hogy a közös gócpontból mi és a kollégám is más-más napon tért haza, majd fertőzött tovább. Mindannyian tünetmentes fázisban fertőztünk és 2 ember (kollégám és a feleségem) jelenleg is tünetmentes, kivéve a fáradtságot.
Ebből nekem ez jön le:
3-4 havonta simán el lehet kapni, akkor is, ha a KÉK JN.x variánsunk volt decemberben és most is az uralkodó típus.Mintha fordítottan arányos lenne kinek milyen erőteljes a repetázás, feleségemnek gyengébb, nekünk picit erősebb, pont fordítva, mint decemberben.
Akkor is elkaptuk, amikor az összes szennyvíz paraméter alapján azt gondoltam, semmi esély nincs erre. Minimálisan voltunk zárt térben, jó idő volt, várost néztünk, kivéve az előadást (2 óra) illetve a kiállítást (1.5 óra). Környezetünkben egyetlen láthatóan beteg vagy köhögő ember sem volt. Hazai és osztrák szennyvíz adatok alapján alig van covid, mint 2023 nyarán.
Tők jól le lehetett követni utólagosan hogy zajlott minden. Természetesen amikor tünetek jöttek azóta nem megy senki sehova.
-
A mai fejemmel ugy gondolom, h jobb lett volna kevesbe nyomatni a vakcinakat Covid alatt, nyilvan tobb ember meghalt volna akkor, de a tarsadalomban annyira felerosodtek az oltasszkeptikus hangok, hogy joval nagyobb arat fogunk fizetni erte a kovetkezo evtizedekben. Nem csak a ruszki propaganda az oka ennek, tenyleg visszaut az, hogy iszonyat erovel toltak a tarsadalomra az (egyebkent valoban hatasos es biztonsagos) oltasokat. Az emberek nem 100%-ig racionalis lenyek (egyikunk sem az), es ezt nem vettuk figyelembe.
-
Tömegesen perelnek be háziorvosokat az oltásellenes szülők, a járványügyi biztonságot is veszélyeztetve
"Újra felélénkültek az utóbbi időben az oltásellenes mozgalmak, a koronavírus-vakcinákon túllépve most már a gyerekkori kötelező oltásokat is megpróbálják megtorpedózni. Az oltásellenesek háziorvosok ellen indítanak pereket tömegesen, mert azok nem hajlandók gyerekeik számára olyan egészségügyi igazolást kiállítani, amivel megtagadhatnák a gyerekkorban kötelezően beadandó vakcinákat."Kézrátétellel gyógyítanak az Orosházi Kórház Egészségfejlesztő Irodájában
"Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztő Irodája (EFI) Access Bars fej- és testkezeléseket, reikikezeléseket kínál a betegeknek. A kórház tájékoztatása szerint nagy az érdeklődés a módszer iránt, és bár szakmailag nem tartják megbízhatónak, de elősegítheti a mentális egészség megőrzését és fenntartását. A szolgáltatás ingyenes, és a kórház szerint ők sem fizetnek érte, annak ellenére, hogy a kezelést hirdető plakáton a Belügyminisztérium logója is rajta van." -
Vesa
veterán
-
Ringman
félisten
[link]
Research published today in Lancet Infectious Disease and supported by PolyBio Research Foundation provides the strongest evidence yet that the COVID virus can persist for months or years after infection. The findings, published by a UC San Francisco/Harvard Medical School team, found that proteins created by the virus were still present for up to 14 months in a quarter of people tested. This demonstrates SARS-CoV-2 viral persistence as an urgent area of research underlying a breadth of chronic disease after COVID. -
Vesa
veterán
Annyiból nem mindegy, hogy ha bakteriális akkor arra tudsz szedni antibiót. Egyébként személyesen engem a bakteriális fertőzés általában jobban le szokott tenni a földre, de nyilván van az a vírus is, ami akár ki is nyírhatna. De a "normál" izék közül valamiért jobban triggerelnek a baktériumosok, általában nem úszom meg az antibiotikumos kezelést.
-
Z.É.T.
őstag
Így van, mára tökmindegy kb.
De most elvileg itt is pang a covid a mentős ismerős szerint, ez persze nem nulla esetet jelent, de a mostani kör után kicsit hanyagolom a hígított Allergodilt is, vagy addig, amíg megint el nem indul egy hullám, vagy a parlagfű szezonig, ha nyugis marad a nyár -
válasz
Z.É.T. #71677 üzenetére
basszus. jobbulást mindenkinek!
én úgy voltam vele, hogy tuti nem covid, most itt a főváros környékén visszaszorult eléggé, mi ugye most voltunk decemberben, érzésre is más volt, brutál hurutosan indult, torokfájás nélkül. aztán meg a fene tudja, meg mindegy is: ugyanúgy semmit sem csinálsz, csak vársz, hogy elmúljon.
-
Z.É.T.
őstag
Jobbulást mindenkinek!
Nekem megint volt egy köröm, fél nap orrfolyás, fejfájás, 2 nap orrvérzés, azóta ízületi fájdalmak erősödése, halvány c19+ teszt. (elfogyott a teszt, nem is veszek többet, hacsak nem durván lerobbannék, de csak nem, egy év alatt volt asszem 3 pozitív tesztem és ugyanennyi, amikor nem teszteltem, de enyhe tünetek voltak, a közvetlen környezetemben volt igazolt covidos)
((az egyik itteni ~1000 fős faluban a húsvéti 4 nap alatt 9 elhunyt, 54 és 67 éves kor között, kórelőzmény nélküli szív/érrendszeri ebből 7 fő, kettőnél nem tudjuk))
Főnök csaj agyi érrendszer plakkok, hónapok óta munkaképtelen/keveset tud dolgozni 4x éves, öccse 3x éves, sztrók.
"jó a buli")) -
kolopele
nagyúr
Én sem repesek az örömtől. 10 napja szédülök, főleg ha sétálok, a mellkasom meg már meg is állít, mert levegő kell. A háziorvosom szív szakorvos, ő azt mondta ne aggódjak mert ez belefér az alapbetegségembe, ami ha a vizsgálati eredményeket nézem tényleg még oké, csak ugye a tünetek mást mondanak. Na majd látjuk mi lesz ebből az egészből, megpróbálom egy napra tenni a szív meg az epe vizsgálatot.
-
kolopele
nagyúr
A maszkviselés az egyik oka annak, hogy most mindent benyalnak sokan, az addig csak keringő vírusok most vérszemet kaptak. Talán majd jövőre javul a helyzet (vagy rosszabb lesz). Nekem sajna szinte biztos, hogy a Moderna rontott a szívizom problémámon, nőtt kicsit a vastagodás, romlott az ejekciós frakció, jelenleg pont az alsó határon van, 3 éve még a felső határon volt. Érzem is hogy nem a legjobb a helyzet, majd eldöntik a szegedi vizsgálat után hogy kell e beültetni egy kis eszközt, mondjuk ez még nem biztos azért. Persze lehet mondani, véletlen egybeesés, de sajnos az oltás a szívet pont úgy célba tudja venni, mint maga a vírus. Ráadásul az epém is meg kell nézni, mert állandóan fájogat, plusz a fejem is, ezek nem voltak jellemzőek eddig. A labor oké, de az önmagában kevés.
-
Dorian
félisten
Jobbulást!
-
válasz
Chesterfield #71665 üzenetére
tippre a szaharai poros napok jó sokat rontottak rajta, de ja, ez az, reggel és este van köhögés, a dzsuva eleinte alig akart felszakadni, pedig érezhetően ott volt. most már jön ki, de már nem esik jól a köhögés.
-
Drótszamár
őstag
Üdv a klubban!
Húsvét előtti csütörtökön kezdődött nekem torokfájással, később köhögéssel folytatódott.
Most csütörtökön elmásztam dokihoz, mert sehogy nem akart gyógyulni. Kaptam rá Azithromycin-t, mert már zavaros zöld volt a váladék.
A köhögés javult, de a torkom még rohadt szar még. 37,5°C volt a max "lázam".
2 covid tesztet ellőttem rá, de mindkettő negatív.FSZKVN !!!
-
Felütötte a fejét a macska-Covid Cipruson
"Cipruson megjelent a Covid egy mutációja, amitől a macskák fertőző hashártyagyulladást kapnak, erről a Deutsche Welle forgatott videót. A betegség első jele a láz és az étvágytalanság, a macskák a jutalomfalatot sem fogadják el."Kissé zavaros, hogy most akkor a covid fertőző, vagy a májgyulladás...
-
Vesa
veterán
Semmi nincs kőbe vésve, ezért fogalmaztam feltételes módban. De ha megnézzük az elmúlt éveket, abból az látszik, hogy minimum 3, de inkább 4 hullám/év a jellemző és ez a Covid kezdete óta így van. Persze én is bízom benne, hogy lassít végre és beéri évi 2 hullámmal, de olyan szinten mutálódik, hogy ennek túl sok esélyét nem látom. Környező országokat kell nézni, és a turista desztinációkat, ahonnan könnyen hazahozható.
-
PuMbA
titán
12. héten Miskolcon jeleztek emelkedést és sárga színű volt, ennek ellenére átment a mostani, 13. hétre zöldbe
Szerencsére ez nem jelent semmit és azt is figyelembe kell vennünk, hogy a legtöbb helyen már kimutathatatlan. Idézet a cikkből:
"A mintavételi helyek zöménél az örökítőanyag koncentrációja már a kimutatási határ alá csökkent. "
"Februártól (2024. év 6. hetétől) a SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációjának folyamatos csökkenése miatt, a szennyvíz minták már nem bizonyultak alkalmasnak variánsvizsgálatra, a variánsok relatív gyakoriságának megállapításához (4. ábra)"
-
"A 13. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja további csökkenést mutat. A mintavételi helyek zöménél az örökítőanyag koncentrációja már a kimutatási határ alá csökkent. A városok többségét stagnáló tendencia jellemzi, enyhe emelkedés Békéscsabán, Pécsett és Tatabányán detektálható, míg csökkenés Miskolcon és Székesfehérváron mérhető."
Országos koncentráció változás:
[forrás] -
Először terjedt emlősről emberre a madárinfluenza
"Fertőzött tehéntől kapta el a madárinfluenzát egy ember Texasban, az Egyesült Államokban, ez az első eset, amikor bizonyítottan másik emlősről terjedt át a vírus az emberre" -
Fél-off, de a természetes immunitás hívei biztosan értékelik majd.
Máig nem tudni, milyen járvány irtott ki 15 millió aztékot az 1500-as években
"1520-ban fekete himlő söpört végig a birodalomban, megölve többek között a császárt és még nagyjából nyolcmillió embert – igazából ez döntötte meg a birodalmat, nem az európai betolakodók fegyverei.
Kevésbé ismert, hogy ezt pár évtizeddel később egy még pusztítóbb járvány követte, amiről viszont a mai napig nem tudják, hogy valójában milyen kórokozó és milyen betegség szedett 12–15 millió áldozatot. Az aztékok által cocoliztli névenhívott kór még jó párszor visszatért a század végéig, a legsúlyosabb az 1576-os, nagyjából kétmillió áldozattal járó hullám volt. Aztán nagyjából nyomtalanul eltűnt, és igazából maguk az aztékok sem jártak sokkal jobban, bár nekik legalább a leszármazottaik élnek ma is Közép-Amerikában." -
"A 12. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve további csökkenést mutat. A vizsgált városok közül enyhe emelkedő tendencia mérhető Békéscsabán, Miskolcon, Pécsett, Székesfehérváron és a Budapest környéki agglomerációs települések szennyvizében. Csökkenés tapasztalható Budapest Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, továbbá Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden és Szekszárdon. A stagnáló tendenciát mutató települések közül Győr, Kaposvár, Kecskemét, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg mintáit harmadik hete kimutatási határ alatti SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentráció jellemzi."
Országos koncentráció változás:
[forrás] -
Fact-check: Japán tényleg betiltotta az összes mRNS-alapú koronavírus-vakcinát?
(Spoiler: nem tiltotta be, bár már nem ingyenes. (De van pár érdekesség tüskefehérje, vérátömlesztés, stb. témában.)) -
Dorian
félisten
Mi ezt gyorsan és könnyen megúsztuk, de sebaj, most van helyette más: Luca múlt szerdán az oviban arccal ráesett a homokozó szélére és 4-5 centi hosszan felszakadt neki, egy részén olyan mélyen, hogy varrni is kellett. (szerencsére arccsontja nem tört) Szeme is beödémásodott. Heti 2x járunk a kórházba. Már lassan alakul, szerdán varratszedés, aztán kell vmi durvajó szilikonos kenőcs, hogy a heg majd minél kevésbé látsszon. Erre rá még hétvégén megkapta a lepkekórságot is.
-
attiati
veterán
Most fedeztem fel ezt a Schwab beszélgetést. Kösz a megosztást.
26:14 - 27:30 között milyen laborvizsgálatról beszél, amivel mérik a bél áteresztő képességét?(permeabilitás növekedés). Amiből következtetni tudnak, hogy intakt vagy sérült.
49:30-nál beszélnek egy új fejlesztésről, amivel a kockázati mátrix feltérképezhető. Azóta erről van több infó?
[Neko Healh - Body scan]Mondjuk nem mindenki van elájulva a hype-tól.
[The return of marketing hype for “whole body scans”…now with AI!] -
Klímaváltozás.
Tudósok szerint nem vagyunk felkészülve arra, hogyan változnak a fertőző betegségek
"szakértők a JAMA szaklapban megjelent tanulmányukban hívják fel a figyelmet arra, hogy a globális felmelegedés hatással lesz a betegségek terjedésére, erre pedig a szakma jelenleg nincs felkészülve" -
"A 11. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagban további csökkenést mutat. Tendencia tekintetében a vizsgált városok közül enyhe emelkedés tapasztalható Békéscsabán, Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon és Szombathelyen, ugyanakkor csökkenés mérhető Budapest Déli Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Egerben, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és a vizsgált Budapest környéki agglomerációs települések szennyvizében."
Országos koncentráció változás:
[forrás] -
Rive
veterán
válasz
Ringman #71636 üzenetére
Twitter? Azmiaz? Ott mennyi az impact factor
(
)
-
válasz
koncsik #71624 üzenetére
"A tudóscsoport [...] 32 ember agyát vizsgálta meg, akik közül 10-en gyógyultak fel a Covid–19-ből, és 22-en a Covidból."
Na tessék, már kétféle covid is van.Viszont ez erősen kapcsolódik:
Mit keres a Covid az agyban?
(Beszámoló az Agykutatás Hete szegedi eseményén elhangzott előadásokról. Hosszú, de érdekes.) -
Ringman
félisten
nem olvastam el a studyt, a cikk szerint:
The analysis found:
People who followed a pattern of eating all of their food across less than 8 hours per day had a 91% higher risk of death due to cardiovascular disease.
The increased risk of cardiovascular death was also seen in people living with heart disease or cancer.
Among people with existing cardiovascular disease, an eating duration of no less than 8 but less than 10 hours per day was also associated with a 66% higher risk of death from heart disease or stroke.
Time-restricted eating did not reduce the overall risk of death from any cause.
An eating duration of more than 16 hours per day was associated with a lower risk of cancer mortality among people with cancer.
+
Study details and background:
The study included approximately 20,000 adults in the U.S. with an average age of 49 years.
Study participants were followed for a median length of 8 years and maximum length of 17 years.
The study included data for NHANES participants who were at least 20 years old at enrollment, between 2003-2018, and had completed two 24-hour dietary recall questionnaires within the first year of enrollment.
Approximately half of the participants self-identified as men, and half self-identified as women. 73.3% of the participants self-identified as non-Hispanic white adults, 11% self-identified as Hispanic adults, 8% self-identified as non-Hispanic Black adults and 6.9% of adults self-identified as another racial category, including mixed-race adults and adults of other non-Hispanic races.
The study’s limitations included its reliance on self-reported dietary information, which may be affected by participant’s memory or recall and may not accurately assess typical eating patterns. Factors that may also play a role in health, outside of daily duration of eating and cause of death, were not included in the analysis. -
Ringman
félisten
válasz
gergo5991 #71558 üzenetére
intermittent fastingot
nos...8-hour time-restricted eating linked to a 91% higher risk of cardiovascular death
Research Highlights:
A study of over 20,000 adults found that those who followed an 8-hour time-restricted eating schedule, a type of intermittent fasting, had a 91% higher risk of death from cardiovascular disease.
People with heart disease or cancer also had an increased risk of cardiovascular death.
Compared with a standard schedule of eating across 12-16 hours per day, limiting food intake to less than 8 hours per day was not associated with living longer.
bill burr után szabadon: az időszakos böjtölést alvásnak hívják -
Rage47
veterán
válasz
koncsik #71624 üzenetére
"kis nátha"
Eszembe jutott még, hogy 2 oltatlan 60 körüli külföldi ismerős is megjárta, mert oltásellenes volt. Mindegyik pár hónapja elkapta, gondolom ősszel, és gyorsan átment rajtuk. Múlt héten meghalt az egyik, szívelégtelenség, a másik kórházban, szívműtétre lenne szüksége... -
Megtalálták, mi okozhatja a koronavírus hosszú távú következményeit
Festék befecskendezésével vizsgálták az agyat, majd kiderült, hogy a vér-agy gát szivárgása lehet a felelős a sokáig elhúzódó tünetekért (index.hu)
Blood–brain barrier disruption and sustained systemic inflammation in individuals with long COVID-associated cognitive impairment (Nature Neuroscience) -
Rive
veterán
válasz
Ringman #71619 üzenetére
...ezekkel csak óvatosan. Nem férek hozzá a tanulmány szövegéhez (meg igazából lusta is vagyok keresgélni) de azt érdemes észben tartani, hogy egyrészt természetes 'műanyagok' hasonló követéséhez nincs igazi rendes módszer, szóval hiányos a referencia: másrészt van egy komoly koincidencia a ruhaneműk műanyagtartalma és az életszinvonal/mód között, ami önmagában is indokol emelt kockázatokat.
-
Ringman
félisten
Microplastics Study Shows 4.53x Higher Disease Risk
(youtube, de leírásban ott vannak a study-k) -
Vesa
veterán
válasz
attiati #71617 üzenetére
Szerintem nIncs jelentősége, ha más élelmiszerrel beviszel elegendő Omega-3 mennyiséget. A vaj/margarin nem egy olyan élelmiszer, amit magában fogyasztunk nagy mennyiségben. Ha egy margarinos kenyér mellé eszel egy tonhalsalátát vagy nyakon öntöd mandulaolajjal, meg is oldottad a "problémát".
-
attiati
veterán
"Vaj / margarin vagy inkább egyik sem" témában megvilágosodott valaki?
Vagy valami helyettesítő termék?Amit megértettem a témából:
Margarint régen hidrogénezési eljárással készítették és így magas volt a transzzsír tartalma. Manapság már nem használják ezt az eljárást. Itthon (2014. óta) tilos olyan élelmiszert forgalmazni, aminek 2g/100g-nál magasabb a transzzsír tartalma. Az EU-ban később, 2021-ben vezették be ezt a szabályt. [Tévhitek a margarinokról]
Régen a cukrász sütik és szaloncukrok nagy része határérték felett volt.A margarinnal inkább az a baj, hogy nem jó arányban tartalmazza az Omega 3 és 6 telítetlen zsírsavakat. Ezeket 1:1 arányban kellene fogyasztani. Flora margarinnál kb 1:3 az arány.
"az omega-6 zsírsavak túlzott bevitele fokozhatja az elhízás, illetve egyes krónikus betegségek, így a szívbetegségek és a gyulladásos bélbetegség kockázatát." --- [Vaj és margarin - most akkor melyik az egészségesebb -- Dívány][Vaj kontra margarin]
Egy 2019-es tanulmány megállapította, hogy a füvet fogyasztó tehenekből készült vaj több omega-3 zsírsavat, K2-vitamint, konjugált linolsavat (CLA), butirátot tartalmaz, amelyek jótékony hatással vannak többek között a szív egészségére is. A fű helyett takarmánykeveréket fogyasztó tehenekből készült vaj viszont sokkal kevesebbet tartalmaz ezekből a hasznos összetevőkből. -
Ringman
félisten
Why should we care about a virus with a "99.8% survival rate"?
This thread highlights the actual impact a virus with a high survival rate can have on the population and why it is all the people who survive that we should be most worried about. -
Vesa
veterán
Van helyette más, a környezetemben szinte mindenki beteg volt az elmúlt 2 hónapban, legtöbben Covid negatív teszttel. Közös jellemzője a nem tudom milyen cuccnak, hogy még hetekkel később is visszamarad száraz köhögés, vagy ki-kiújuló torokfájás de úgy, hogy közben semmi más panasz nincs.
-
"A 10. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlag tekintetében további csökkenést mutat. A vizsgált városok többségét stagnáló tendencia jellemzi, további csökkenést Békéscsabán, Budapest Központi Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Miskolcon, Pécsett, Székesfehérváron és Veszprémben mértek. Ugyanakkor emelkedés is detektálható Egerben, Szegeden és a vizsgált Budapest környéki agglomerációs települések (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) mintáiban."
Országos koncentráció változás:
[forrás] -
-
A koronavírus-vakcinák csökkentik a Covid-19 okozta vérrögök és szívelégtelenség esélyét
"Az Oxford-AstraZeneca és a Janssen által gyártott adenovírus-alapú Covid-vakcinák, valamint a Pfizer és a Moderna mRNS-alapú vakcinái voltak a leghatékonyabbak a fertőzés ilyen jellegű következményei ellen a fertőzés utáni egy hónapban. Ebben az időszakban a szívelégtelenség kockázata 55 százalékkal, a vénákban és artériákban kialakuló vérrögök kockázata pedig 78, illetve 47 százalékkal csökkent az oltatlan emberekhez képest." -
-
Vesa
veterán
A napokban volt itthon is ON téma a Szaharai por, illetve, hogy az mennyiben szállít fertőző ágenseket. Ebben a tanulmányban vizsgálták a kérdést, és úgy tűnik, jelentős a vírus, gomba, és baktérium "kiszóródás" ezekkel az áramlatokkal. A direkt ebből eredeztethető emberi fertőződésre azonban nincsenek egyértelmű bizonyítékok.
-
A madárinfluenza már a vadon élő pingvineket is megtámadta
"Dél-Georgia kedvelt telelő- és költőhely a pingvinek számára, az év ezen időszakában rengeteg madár gyűlik itt össze, hogy párosodjon és fiókákat neveljen. A szigeten azonban felütötte a fejét a magas patogenitású H5N1 vírus, amivel évtizedek óta küzdenek világszerte."Feltárták az eddigi legnagyobb európai tömegsírt
"A Live Science arról ír, hogy a tömegsírt a 15. század végétől a 17. század elejéig pusztító pestisjárvány áldozatai számára létesítették. [...] [A] most megismert temetkezési helyek afféle kiegészítő temetők lehettek, a városnak ugyanis volt külön temetője a pestis áldozatai számára." -
"A 9. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja további csökkenést mutat, az értékek már elérték a tavaly nyárra jellemző minimum értéket. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia egyik mintavételi helyen sem detektálható, 9 mérési helyszínen stagnáló, míg csökkenés Békéscsaba, Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Salgótarján, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely és Veszprém esetében mérhető."
Országos koncentráció változás:
[forrás] -
Durva dolgokat művel különösen a gyerekek agyával, ha elkapják a koronavírust
"a neurológiai tüneteket mutató Covid-fertőzött gyerekek többségénél a problémát az agyban végbemenő fizikális változás okozta. A vizsgálatba bevont gyerekek 43,74 százalékánál lehetett ilyen rendellenességet kimutatni." (Van link a cikkben egy angol nyelvű összefoglalóra is.)A tanulmány:
Neuroimaging findings in children with COVID-19 infection: a systematic review and meta-analysis -
PuMbA
titán
217 koronavírus elleni vakcinát kapott egy német férfi
"Az Erlangen-Nürnbergi Egyetem munkatársai 134 oltásról láttak hivatalos megerősítést, melyek között 8 különböző vakcina szerepelt"
Nem bízta a véletlenre
Új hozzászólás Aktív témák
- DJI FPV Fly More Combo drón + Goggles V2 szemüveg - 3 akkuval
- DJI AVATA 2 Fly More Combo drón - 3 akku, garancia, FPV RC 3, ND szűrők
- DJI Mini 3 Fly More Combo RC - GARANCIÁLIS drón szett +koffer
- Új, felbontott Philips Series 7000 BHS752/00 kerámia hajvasaló - 2 év magyar bolti garival! -
- DJI AVATA Explorer Combo drón - 3 akku, Goggles Integra szemüveg, hátizsák
- TAVASZI BOMBA AKCIÓK! STEAM, UBISOFT CONNECT, EA APP, XBOX EREDETI KULCSOK 100% GARANCIA
- BESZÁMÍTÁS! ASUS A520M R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060Ti 8GB Rampage SHIVA Enermax 650W
- Napi 700 ft tól elvihető RÉSZLETRE BANKMENTES HP 840 G11 Ultra 5
- Samsung Galaxy Z Fold5 / 512 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte A620M R5 7600 32GB DDR4 512GB SSD RTX 5060 Ti 16GB Zalman i3 NEO Enermax 650W
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest